Az első év margójára

Sütni világ életemben imádtam, a  kávézó nyitás pedig a Jóbarátok című sorozat sikere óta valószínűleg nemcsak az én titkos vágyam volt.

A sütés szeretetét elsősorban Nagymamámnak köszönhetem, aki cukrászokat megszégyenítő süteménykölteményekkel örvendeztette meg családunkat minden vasárnap. 

Ehhez még hozzájárult egy ♥ Isztambulban eltöltött év, ahol egyszerűen lenyűgözött, hogy ha van egy 5 nm-nél nagyobb utcafrontra néző helyiséged, biztos, hogy a világ egyik legcukibb kávézójának rendezed be.

Közel 6 év multis pályafutás 5. évében jött is az elhatározás, cukrász leszek és nyitok egy olyan helyet, ahol van süti, kávé, bor és persze jó időben fagyi.

Axiómák, avagy megcáfolhatatlan alapigazságok

#1
Boldogságot venni nem lehet, de sütit igen, ami majdnem ugyanaz

#2
A kávézás a nap legfontosabb étkezése.

#3
Sosincs túl késő egy kávéhoz, vagy túl korán egy pohár borhoz.

Egy olyan kis ékszerdobozról álmodoztam, ahova érdemes nap mint nap betérni, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol a nevükön szólítják egymást az emberek, ahol baráti és üzleti kapcsolatok szövődnek, ahol az eladó tudja hány cukorral isszák a törzsvendégek a kávét, ahol anyukám határtalan kreativitásának apró szösszenetei díszítik a falakat.

Egyik nap végiggörgettem egy ingatlankereső oldalát és megláttam az ici-pici boltocskát. Éreztem, hogy megtaláltam a sütizőm helyét.

Gyors felmondás, közepesen gyors felújítási munkák (nagyrészt egyedül és családi, baráti segítséggel), szükséges engedélyek, eszközök beszerzése. Sok-sok munka, sok-sok nevetés, csak kevés sírás.

A nagy felismerések

– Ami nem tanulható meg YouTuberól azt nem is érdemes megtanulni

– Aki körbe tud kenni egy tortát, glettelni is tud

– Ha egy hátsó helyiségben látsz egy tapétát aminek csak annyi a baja, hogy nem tetszik a színe, nem biztos, hogy jó ötlet letépni

– A mélyalapozó a falak aloe verája

– A konnektorok száma nem egyenesen arányos a hálózat nagyságával

Amikből komoly szakértelmet szereztem:

– Általános felújítási munkálatok
– Festés – kiváltképp a vízszintes és függőleges falcsíkozások
– Statikus vs. ventillációs hűtőközeg pro és kontra
– Sarok és szalagcsiszolók többé-kevésbé helyes használata

Persze egyedül mindez nem sikerülhetett volna

Köszönöm azt a sok-sok támogatást amit családomtól, Keresztszüleimtől, barátaimtól, barátaim szüleitől, barátaitól, kutyáitól, üzleti partnereimtől, frissen megismert, azóta barátaimmá vált emberektől kaptam.

Megnyitó 2017

Rengeteg barát, régi és új ismerős, nagyon jó hangulat. Köszönöm, hogy ott voltatok!
Reméljük a következő évben is velünk tartotok! Találkozunk augusztus 28-án!
Puszi,
Luca